[2003.06.13.]
A Gramofon magazin 2003. nyári számában (VIII. évfolyam 2. szám) megjelent egy kritia a Magony vonósok címû új albumról:

Újdonsült dél-indiai zenész barátom mesélte: idõs mestere szerint a legnagyobb mûvészek látják a zenét, a lehetõ legplasztikusabb formájában élik át, már-már életfunkcióik is annak a harmóniájára mûködnek. A Magony vonósok lemezborítóján Szabados György sorai „látható”-nak nevezik Kovács Ferenc zenéjét. Szabadosnak igaza van – valahol a mélyben ugyanaz mûködik ilyenkor az egész világon. Amikor az elsõ Magony-lemezrõl írtam (Gramofon, 2001. õsz, 34.), nem mertem kijelenteni, amiben az új, dupla lemezt hallgatva biztos vagyok: Kovács a legnagyobb ismert népzenei gyökerû hegedûmûvész az országban. Képzettsége ideális arányban egészíti ki az örökölt magyaros-rusztikus hangvételt, szabadságeszményét. Zenekarának tagjai (Budai Sándor, Oláh Kálmán, Salamon Beáta – hegedû, Novák Csaba – bõgõ, Németh Ferenc – ének) mind képzett, komolyzenész végzettséggel rendelkezõ muzsikusok. A Magony kompozíciói – fõként az elsõ lemez koncertfelvételein, de a TranzDanz társulatnak írt színpadi kísérõzenében is – biztos arányérzékkel idézik a magyar népzene határtalan, csapongó-busongó szabadságát, de sosem dagályosságát. Tempói mindig nagyon pontosak – képzettsége ezen a ponton a legnyilvánvalóbb -, mûvészi keretet szabnak a hegedûdallam kántáló megszólalásának. A zenéjének világa (különösen a koncertlemez csúcsán elhangzó, kétrészes szarvas-szvit) intenzív erõvel idézi fel a magyarság legõsibb emlékeit. Kovács Ferenc szárnykürtje is felcsendül az elsõ korong végén – a Soós Imre emlékére játszott népdal szólóbetétje egyszerûen gyönyörû. Köszönet illeti a Gramy kiadót, amely minden támogatást nélkülözve, teljesen önerõbõl jelentette meg ezt az értékes produkciót. H. Magyar Kornél
H. Magyar Kornél